Elindult a JÖSz IT Akadémia

Elindult a JÖSz IT Akadémia

A mai napon elindul a JÖSz IT Akadémia elnevezésű képzésünk, melynek során a résztvevő hallgatók a programozás és IT jog alapjaival ismerkedhetnek meg. Az első alkalom Ungváry Botond, a képzés vezető oktatója tartott előadást a programozás alapjairól és a szoftverjog kérdéseiről. Köszönjük szépen azt, hogy teltházas képzéssel indíthatjuk el akadémia sorozatunkat!

Jog/Orvoslat V. – Az egészségügy digitalizációja

Jog/Orvoslat V. – Az egészségügy digitalizációja

A mai napon került megrendezésre a Jog/Orvoslat V. – Az egészségügy digitalizációja című beszélgetés, melynek keretében az egészségügy digitalizációjával, annak jogi és orvostudományi kérdéseivel foglalkoztunk. Köszönjük szépen Dr. Szócska Miklósnak, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánjának, korábbi egészségügyért felelős államtitkárnak Dr. Hoffman Istvánnak, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékének egyetemi tanárnak és Dr. Papp Magornak, a Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési […]

Intézetünk a JÖSz Tavaszi Műhelyén

Intézetünk a JÖSz Tavaszi Műhelyén

A JÖSz Szakkollégium a már hagyománnyá vált Elsős Műhelyére érkezett pozitív visszajelzések, illetve a jelentkezők magas száma miatt úgy döntött, hogy idén a tavaszi félévre szólóan is hasonló programsorozatot hirdet, ahová az ELTE ÁJK és a PPKE JÁK elsőéves joghallgatói mellett ezúttal a másodévesek jelentkezését is várja! A Tavaszi Műhely elnevezésű jogászi életúttal és jogászi hivatásrendekkel foglalkozó előadássorozat első alkalmán, […]

A szerződésszerkesztés gyakorlata

A szerződésszerkesztés gyakorlata

A tegnapi napon elindult a JÖSz Szakkollégium “A szerződésszerkesztés gyakorlata” című kurzusa, melyen a szakkollégisták interaktív, gyakorlatközpontú kurzus keretében ismerkedhetnek meg a különböző szerződéstípusokkal. A kurzus oktatói a JÖSz közösségének alumni tagjai, a JÖSz Intézet munkatársai és kutatói akik tudományos tevékenységük mellett gyakorló jogászi tevékenységet is végeznek. A kurzus első alkalmán Dr. Kolláth Mihály Gábor, a JÖSz Intézet főigazgatója vezette be […]

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Bíró Vivien

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Bíró Vivien

A JÖSz Intézet ösztöndíjasait bemutató interjúsorozatunk harmadik résztvevője Bíró Vivien, a JÖSz Intézet Szladits Károly Ösztöndíjának ösztöndíjasa.  A JÖSz Intézet 2021. decemberében elindította tematikus rendezvénysorozatát, a Szladits Károly Emlékévet, melynek célja az , hogy tisztelegjünk a magyar polgári jogtudomány egyik legnevesebb professzorának élete és munkássága előtt.  A Szladits Károly Ösztöndíj keretében tehetséges joghallgatók és doktoranduszok részesültek havi rendszerességű támogatásban. Az […]

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Török-Tóth Soma

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Török-Tóth Soma

A JÖSz Intézet ösztöndíjasait bemutató interjúsorozatunk harmadik résztvevője Török-Tóth Soma, a JÖSz Intézet Szladits Károly Ösztöndíjának ösztöndíjasa.  A JÖSz Intézet 2021. decemberében elindította tematikus rendezvénysorozatát, a Szladits Károly Emlékévet, melynek célja az , hogy tisztelegjünk a magyar polgári jogtudomány egyik legnevesebb professzorának élete és munkássága előtt.  A Szladits Károly Ösztöndíj keretében tehetséges joghallgatók és doktoranduszok részesültek havi rendszerességű támogatásban. Az […]

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Giovannini Máté

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Giovannini Máté

A JÖSz Intézet ösztöndíjasait bemutató interjúsorozatunk második résztvevője Giovannini Máté, a JÖSz Intézet Szladits Károly Ösztöndíjának ösztöndíjasa.  A JÖSz Intézet 2021. decemberében elindította tematikus rendezvénysorozatát, a Szladits Károly Emlékévet, melynek célja az , hogy tisztelegjünk a magyar polgári jogtudomány egyik legnevesebb professzorának élete és munkássága előtt.  A Szladits Károly Ösztöndíj keretében tehetséges joghallgatók és doktoranduszok részesültek havi rendszerességű támogatásban. Az […]

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Szívós Alexander Roland

Ismerd meg ösztöndíjasainkat – Szívós Alexander Roland

A JÖSz Intézet ösztöndíjasait bemutató interjúsorozatunk első résztvevője Dr. Szívós Alexander Roland, a JÖSz Doktorandusz Kutatói Ösztöndíj ösztöndíjasa. A JÖSz Intézet doktorandusz ösztöndíjának keretében a 2022. évben négy tehetséges fiatalt támogatott havi rendszerességű ösztöndíj formájában. A Doktorandusz Kutatói Ösztöndíj ösztöndíjasai a 2023. évben konferenciák keretében mutatják be kutatásaik eredményeit, valamint a magyarországi tudományos közösség egy tanulmánykötet keretei között is megismerheti […]