Hírek
Átadták a Harmathy Attila Tanulmányíró Pályázat díjait

Átadták a Harmathy Attila Tanulmányíró Pályázat díjait

A JÖSz Intézet 2023 tavaszán tanulmányíró pályázatot hirdetett Harmathy Attila professor emeritus, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar oktatója, korábbi dékánja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja emlékére.

A Harmathy Attila Tanulmányíró Pályázat legjobbjai 2023. december 8. napján, az ELTE Állam – és Jogtudományi Kar Aula Magnájában vehették át elismerő okleveleiket és díjaikat. A díjátadón Dr. Kolláth Mihály Gábor, a JÖSz Intézet főigazgatójának köszöntő beszéde után Dr. Szeibert Orsolya, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének tanszékvezetője tartotta meg nyitó előadását. A Tanszékvezető Asszony előadását követően pedig versenyünk helyezettjei tartottak rövid előadásokat kutatási témájukban. A díjátadóval egybekötött konferencia házigazdája Virányi Péter, a JÖSz – Joghallgatók Önképző Szervezete Szakkollégium szakkollégistája volt.

A Harmathy Attila Tanulmányíró Pályázat díjazottjai:

  1. helyezés: Dr. Pap Márk – A kártérítés méltányosságból való mérséklése
  2. helyezés: Dr. Reines János – A közösköltség-hátralékért történő helytállással kapcsolatos bírói gyakorlatról a BH2023.3.68. tükrében
  3. helyezés: Józsa Ede –  A kriptopénz mint fizetőeszköz magánjogi megközelítésben
  4. helyezés: Forgó Zsanett  – A túlélő házastárs haszonélvezet öröklésének fejlődése és hatályos szabályozása

A helyezetteken felül elismerő oklevélben részesült:

  • dr. Hurtony Alexandra Kitti
  • dr. Stipkovits Tamás István
  • dr. Kósa Dorottya
  • Horváth Viktor

Köszönjük szépen a tanulmányíró pályázat támogatását a Wolters Kluwer Hungary Kft.-nek!

Gratulálunk a díjazottaknak!