Oktatás
JÖSz AI Akadémia

JÖSz AI Akadémia

Érdekel a mesterséges intelligencia? Szeretnéd jogászként megismerni az AI nyújtotta lehetőségeket és beépíteni azokat munkádba? Szeretnél egyedi és versenyképes tudásra szert tenni?

A JÖSz AI Akadémia keretében keretében célunk, hogy a résztvevőket megismertessük a közbeszédet talán leginkább meghatározó technológiai újdonság, a mesterséges intelligencia működésének alapelveivel, illetőleg bemutassuk az AI jogászi hivatásban történő esetleges alkalmazásának lehetőségeit.

A kurzus során célunk, hogy a résztvevő hallgatók

  • megismerjék a mesterséges intelligenciák működésének alapjait
  • gyakorlati ismereteket szerezzenek számos AI alapú megoldás használatában
  • valamint gyakorlati tudásra tegyenek szert olyan, az AI- hoz közvetlenül nem kötődő technológiai megoldások használatában, melyek segíthetik hétköznapi működésüket.

A kurzus márciustól májusig hat alkalommal, szombatonként kerül megtartásra 9 és 14 óra között, budapesti helyszínen. Az egyes képzési napokon a résztvevők gyakorlatorientált oktatási módszertan keretében sajátíthatják el a téma elismert szakértőitől.

A képzés tervezett tematikája:

1. Alkalom (2024. március 9. (szombat))

  • 9: 00 – 10:30: Bevezetés a prompt engineering alapjaiba 
  • 10:45 – 12:15: Bevezetés a mesterséges intelligencia alapú médiatartalom generálásba – képek
  • 12:30 – 14:00: Bevezetés a mesterséges intelligencia alapú médiatartalom generálásba – hangok és videók

2. Alkalom (2024. március 23. (szombat))

  • 9: 00 – 10:30: Webprogramozás I.
  • 10:45 – 12:15: Webprogramozás II.
  • 12:30 – 14:00: Nagy nyelvi modellek működése, a nyelvtechnológia eszközei

3. Alkalom ( 2024. április 6. (szombat))

  • 9: 00 – 10:30: A mesterséges intelligenciával generált tartalmak szerzői jogi kérdései
  • 10:45 – 12:15: Kiberbiztonság és digitális megfelelés a jogászi hivatásban
  • 12:30 – 14:00: Prompt Engineering jogászi szemmel

4. Alkalom (2024. április 20. (szombat))

  • 9: 00 – 10:30: Szövegbányászat
  • 10:45 – 12:15: Technológiai trendek a jogászi hivatásban
  • 12:30 – 14:00: A tevékenység automatizálás szoftveres megoldásai I.

5. Alkalom (2024. május 4. (szombat))

  • 9: 00 – 10:30: IT és szoftverjogi alapok I.
  • 10:45 – 12:15: IT és szoftverjogi alapok II.
  • 12:30 – 14:00: AI alapú bűnüldözés és bűnmegelőzés

6. Alkalom (2024. május 18. (szombat))

  • 9: 00 – 10:30: A tevékenység automatizálás szoftveres megoldásai II.
  • 10:45 – 12:15: Felhő alapú szoftveres megoldások
  • 12:30 – 14:00: Mit tartogat a jövő? – AI alapú technológiák jövője

A kurzus díja:

  • Teljes ár: 180 000 Ft 
  • Nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező hallgatóknak: 60 000 Ft
  • Early bird kedvezménnyel ( 2024. 01.20-ig) : 162 000 Ft
  • Ha hozol magaddal plusz 1 főt: mindkettőtöknek 150 000 Ft
  • Special offer: IT Akadémiát végzett jelentkező: 150 000 Ft ( hallgató esetén: 55 000 Ft)

A jelentkezési felület IDE kattintva érhető el.

Jelentkezési határidő: 2024. január 31.


A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

A képzés során a résztvevő a saját számítógépén dolgozik majd.

A szervezők fenntartják a jogot, hogy amennyiben nem érkezik kellő számú jelentkezés a képzést ne indítsák el, ilyen esetben a már befizetett részvételi díjat a szervező visszafizeti.

A képzés rövid vizsgával zárul, melyet követően tanúsítványt állítunk ki.

Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.