Szladits Károly Ösztöndíj Joghallgatóknak
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A JÖSz Intézet tudományos pályázatot hirdet
Szladits Károly Ösztöndíj Joghallgatóknak
címmel
A hazai és határon túli joghallgatók kutatási tevékenységének támogatására.
I. A Pályázat célja
A JÖSz Intézet a JÖSz Alapítvány kutató és kutatást támogató szervezeti egysége, melynek célja az Alapítvány állam- és jogtudományok művelésével kapcsolatos tevékenységének megvalósítása.
A JÖSz Intézet a JÖSz Alapítvány céljainak megfelelően ösztöndíjat hirdet a jogtudomány területén tevékenykedő, hazai és határon túli joghallgatók kutatási tevékenységének támogatására (a továbbiakban: Ösztöndíj).
Az Ösztöndíjprogram keretében a 2021/2022-es tanévben négy pályázó kutatása részesülhet támogatásban, akik részére – a pályázati kiírásban és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokban előirt feltételek mellett – nyolc hónapon keresztül havi nettó 60 000 forint, összesen nettó 480 000 forint összegű ösztöndíj kerül folyósításra.
II. A pályázásra jogosult személyek köre
Pályázat benyújtására jogosult minden hazai és határon túli egyetem jogász képzésén nappali tagozatos tanulmányokat folytató, aki megfelel az alábbi feltételeknek:
- magyar nyelven beszél és előadásképes;
- aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik; és
- jogi tanulmányai során nem szerzett még abszolutóriumot (a továbbiakban: pályázó).
III. A támogatás összege
A támogatás összege nyolc hónapon keresztül havi nettó 60 000 forint, összesen nettó 480 000 forint.
Az ösztöndíjak folyósítása decemberben kezdődik. Az ösztöndíjas pályázók részére – az általuk megjelölt bankszámlaszámra – havi rendszerességgel kerülnek kifizetésre az egyes ösztöndíj részletek.
IV. Támogatott kutatási területek és témák, a nyertes pályázó kötelezettségei
Az Ösztöndíjprogram keretében a magyar magánjog valamely területére vonatkozó, olyan tudományos kutató- és alkotómunkák részesülhetnek támogatásban, amelyek a hazai jogalkotás, illetve jogalkalmazás fejlődéséhez érdemben hozzájárulhatnak. Az ösztöndíjat elnyert pályázó (a továbbiakban: ösztöndíjas) vállalja, hogy a pályázatában felvázolt témakörben a nyolc hónapos ösztöndíjas időszak lejártáig egy legalább 60 000 karakter (szóközökkel) terjedelmű pályamunkát, továbbá a kutatás főbb megállapításait összefoglaló magyar és angol nyelvű rezümét készít, és kutatásának eredményeit egy, a JÖSz Intézet által szervezett tudományos konferencián is ismerteti. Az ösztöndíjas az Ösztöndíjprogram keretében kizárólag olyan, a pályázó kizárólagos szellemi alkotását képező pályaművet nyújthat be, amelyet korábban még nem hozott nyilvánosságra. Az ösztöndíjas vállalja, hogy az általa készített pályamunkára korlátlan és kizárólagos felhasználási jogot enged a JÖSz Alapítványnak a pályamunka publikálása, illetőleg minél szélesebb körben való elterjesztése céljából. Az ösztöndíjas vállalja tovább, hogy egy, az ösztöndíjasokat bemutató interjúsorozat keretében szerepel a JÖSz Intézet honlapján, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a JÖSz Intézet az ösztöndíjas személyét, továbbá az ösztöndíj tényét feltüntesse kommunikációs csatornáin.
V. A pályázat benyújtásának követelményei
A pályázó az alábbi felületen nyújthat be pályázatot az ösztöndíjra:
Amennyiben problémája merül fel a pályázati adatlappal kérjük írjon nekünk az intezet@josz.org email címre, és munkatársaink elküldik Önnek az alternatív beadási lehetőségekről szóló tájékoztatást!
A pályázat leadásának határideje:
2021. november 14. napja 23 óra 59 perc.
A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó fényképes önéletrajzát, kutatási tervét, publikációs listáját, ill. azon kutatási projektek listáját, amelyekben részt vett (amennyiben van ilyen), továbbá az önéletrajzban és a publikációs/projektlistán feltüntetett tényeket, adatokat, eredményeket alátámasztó dokumentumokat (pl. hallgatói jogviszony-igazolás vagy diplomabizonyítvány, nyelvvizsga bizonyítványok, publikációk, tanulmányi versenyeredményeket igazoló oklevelek stb). A pályázat benyújtásának nem képezi feltételét a szakmai ajánlás, azonban az előnyt jelenthet a pályázatok elbírálása során. A kutatási tervben ki kell térni a pályamunka címére, a témaválasztás indoklására (aktualitás, relevancia, személyes szakmai előzmények a területen), a kutatás kitűzött céljára, a munkaterv és munkamódszer ismertetésére, továbbá az elérendő (várt, tervezett) eredmények és azok gyakorlati hasznosítási lehetőségeinek a bemutatására.
VI. A pályázatok elbírálása
A beérkezett pályázatokat a JÖSz Intézet és a JÖSz Alapítvány vezetősége által közösen felkért szakmai bizottság (a továbbiakban: bizottság) bírálja el. Hiányosan benyújtott pályázat esetében a bizottság egy alkalommal hiánypótlást rendel el, amelynek nem vagy nem megfelelő teljesítése a pályázat kizárását vonja maga után. Amennyiben a jelentkezők létszáma, a pályázatok magas színvonala vagy egyéb körülmény indokolja, a pályázók szóbeli meghallgatására is sor kerülhet. A bizottság döntéséről elektronikus úton értesíti a pályázókat. Az eredményes pályázókkal a JÖSz Alapítvány ösztöndíj-támogatási szerződést köt.
VII. Adatkezelés
A JÖSz Alapítvány adatkezelési tájékoztatója az alábbi linkre kattintva érhető el:
VIII. Kapcsolattartás
Amennyiben bármilyen kérdése merül fel a pályázattal kapcsolatban, a JÖSz Intézet az intezet@josz.org email címen rendelkezésére áll.
Sikeres pályázást kívánunk!
JÖSz Intézet