JÖSz Doktorandusz Kutatói Ösztöndíj

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A JÖSz Intézet tudományos pályázatot hirdet 

JÖSz Doktorandusz Kutatói Ösztöndíj

címmel

A hazai és határon túli doktorandusz hallgatók kutatási tevékenységének támogatására.

I. A Pályázat célja

A JÖSz Intézet a JÖSz Alapítvány kutató és kutatást támogató szervezeti egysége, melynek célja az Alapítvány állam- és jogtudományok művelésével kapcsolatos tevékenységének megvalósítása.

A JÖSz Intézet a JÖSz Alapítvány céljainak megfelelően ösztöndíjat hirdet a jogtudomány területén tevékenykedő, hazai és határon túli doktoranduszok kutatási tevékenységének támogatására (a továbbiakban: Ösztöndíj).

Az Ösztöndíjprogram keretében a 2021/2022-es tanévben négy pályázó kutatása részesülhet támogatásban, akik részére – a pályázati kiírásban és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokban előirt feltételek mellett – négy hónapon keresztül havi nettó 80 000 forint, összesen nettó 320 000 forint összegű ösztöndíj kerül folyósításra.

II. A pályázásra jogosult személyek köre

Pályázat benyújtására jogosult minden hazai és határon túli, jogtudományi területen kutató doktorandusz (mind a komplex vizsga előtt, mind a komplex vizsga után), aki az alábbi feltételeknek megfelel:

  • magyar nyelven beszél és előadásképes;
  • valamely doktori iskolával doktoranduszi jogviszonyban áll; és
  • doktori tanulmányai során nem érte még el az abszolutóriumot (a továbbiakban: pályázó).

III. A támogatás összege

A támogatás összege négy hónapon keresztül havi nettó 80.000,- forint, összesen nettó 320.000,- forint. 

Az ösztöndíjak folyósítása novemberben kezdődik. Az ösztöndíjas pályázók részére – az általuk megjelölt bankszámlaszámra – havi rendszerességgel kerülnek kifizetésre az egyes ösztöndíj részletek.

IV. Támogatott kutatási területek és témák, a nyertes pályázó kötelezettségei

Az Ösztöndíjprogram keretében a magyar jogtudomány valamely területére vonatkozó, olyan tudományos kutató- és alkotómunkák részesülhetnek támogatásban, amelyeknek a hazai jogalkotás, illetve jogalkalmazás szempontjából gyakorlati jelentősége van. Az ösztöndíjat elnyert pályázó (a továbbiakban: ösztöndíjas) vállalja, hogy a pályázatában felvázolt témakörben a négy hónapos ösztöndíjas időszak lejártáig egy legalább 50.000 karakter (szóközökkel) terjedelmű pályamunkát, továbbá a kutatás főbb megállapításait összefoglaló rezümét készít, és kutatásának eredményeit egy, a JÖSz Intézet által szervezett tudományos konferencián is előadja. Az ösztöndíjas az Ösztöndíjprogram keretében kizárólag olyan, a pályázó kizárólagos szellemi alkotását képező pályaművet nyújthat be, amelyet korábban még nem hozott nyilvánosságra. Az ösztöndíjas vállalja, hogy az általa készített pályamunkára korlátlan és kizárólagos felhasználási jogot enged a JÖSz Alapítványnak a pályamunka publikálása, illetőleg minél szélesebb körben való elterjesztése céljából. Az ösztöndíjas vállalja tovább, hogy egy, az ösztöndíjasokat bemutató interjúsorozat keretében szerepel a JÖSz Intézet honlapján, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a JÖSz Intézet az ösztöndíjas személyét, továbbá az ösztöndíj tényét feltüntesse kommunikációs csatornáin.

V.  A pályázat benyújtásának követelményei

A pályázó az alábbi felületen nyújthat be pályázatot az ösztöndíjra:

Jelenleg nincs pályázati időszak.

A pályázat leadásának határideje:

2021. október 24. napja 23 óra 59 perc.

A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó fényképes önéletrajzát, kutatási tervét, publikációs listáját, ill. azon kutatási projektek listáját, amelyekben részt vett (amennyiben van ilyen), továbbá az önéletrajzban és a publikációs/projektlistán feltüntetett tényeket, adatokat, eredményeket alátámasztó dokumentumokat (pl. hallgatói jogviszony-igazolás vagy diplomabizonyítvány, nyelvvizsga bizonyítványok, publikációk, tanulmányi versenyeredményeket igazoló oklevelek stb). A pályázat benyújtásának nem képezi feltételét a szakmai ajánlás, azonban az előnyt jelenthet a pályázatok elbírálása során. A kutatási tervben ki kell térni a pályamunka címére, a témaválasztás indoklására (aktualitás, relevancia, személyes szakmai előzmények a területen), a kutatás kitűzött céljára, a munkaterv és munkamódszer ismertetésére, továbbá az elérendő (várt, tervezett) eredmények és azok gyakorlati hasznosítási lehetőségeinek a bemutatására.

VI. A pályázatok elbírálása

A beérkezett pályázatokat a JÖSz Intézet és a JÖSz Alapítvány vezetősége által közösen delegált háromtagú bizottság (a továbbiakban: bizottság) bírálja el. Hiányosan benyújtott pályázat esetében a bizottság egy alkalommal hiánypótlást rendelhet el, amelynek nem vagy nem megfelelő teljesítése a pályázat kizárását vonja maga után. Amennyiben a jelentkezők létszáma, a pályázatok magas színvonala vagy egyéb körülmény indokolja, a pályázók szóbeli meghallgatására is sor kerülhet. A bizottság döntéséről elektronikus úton értesíti a pályázókat. Az eredményes pályázókkal a JÖSz Alapítvány ösztöndíj-támogatási szerződést köt.  

VII. Adatkezelés

A JÖSz Alapítvány adatkezelési tájékoztatója az alábbi linkre kattintva érhető el:

Feltöltés alatt.

VIII. Kapcsolattartás

Amennyiben bármilyen kérdése merül fel a pályázattal kapcsolatban, a JÖSz Intézet az intezet@josz.org email címen rendelkezésére áll.

Sikeres pályázást kívánunk!

JÖSz Intézet